|

Időzóna, navigáció
Határátlépéskor vegyük figyelembe, hogy Romániában egy órával előbb kell állítani időmérőinket, így utazásunk hosszabbnak tűnhet. A navigációs rendszerek (GPS) használatát fokozott figyelemmel tegyük, inkább hagyatkozzunk a térképre vagy az útjelző táblákra, ugyanis ha csak a GPS navigációra hallgatunk, előfordulhat, hogy rossz minőségű útra terel bennünket a rövidebb útszakasz érdekében. Ám Székelyföldön a rövidebb útszakasz nem feltétlenül jobb minőségű a talán kicsit hosszabb, de járhatóbb útszakasznál. Navigációs készülékünk jó segítség lehet nagyobb települések, városokból való kijutásnál vagy utcák, célpontok keresésében. Természetesen mindezt naprakész, frissített Közép-Európa térképpel.
Időjárás
Székelyföld időjárása jóval szeszélyesebb a magyarországinál, a hőmérséklet még nyáron is átlag 3-6 fokkal alacsonyabb a hegyvídéki településeken. Indulás előtt célszerű internetes oldalakon tájékozódni az aktuális és a várható időjárásról. Honlapunkon is talál aktualizált időképet és előrejelzést az Időjárás menüpont alatt. Télen semmiképpen ne induljunk el nem megfelelően téliesített és felszerelt autóval, a hegyvídékeken jelentős mennyiségű csapadék hull (főleg hó formájában) és a kisebb utakat sem mindig takarítják megfelelőképpen. Az ország leghidegebb pontja Alfalu, itt mindig az országos átlagnál 4-5 fokkal hidegebb van, valamint hideg vídéknek számít Csíkszereda, Hargita megye székhelye is.
Határátkelés
2007. január 1.-től, Románia Uniós csatlakozásával egyidejüleg az únió állampolgárai határátlépéskor az útlevél helyett elegendő az érvényes személyi kártyájukat (igazolványukat) felmutatni. Székelyföldre utazva átléphetjük a határt Biharkeresztesnél, ahol az E60-as nemzetközi úton haladva Nagyváradot, Tordát, Kolozsvárt elhagyva Marosvásárhelyre érkezünk, ahonnan több út ágazik el a különböző célpontok felé. Ezek közül a legfontosabb a Marosvásárhely - Balavásár - Szováta - Székelyudvarhely - Csíkszereda DN13A útvonal, valamint a Marosvásárhely - Balavásár - Szováta - Parajd - Gyergyószentmiklós DN13B jelzésű nemzeti útszakasz. Ha Nagylaknál lépjük át a határt, akkor az E68-as nemzetközi úton haladunk Arad, majd Déva irányába, utána Nagyszeben, majd Szebennél a DN14A jelzésű országútra letérve Medgyes majd Segesvár következik, ahonnan az E60-as nemzetközi útra érünk, amely Marosvásárhely és Brassó irányába vezet. Székelyudvarhely irányába Brassó fele indulunk el Segesvártól, majd kb. 12 km megtétele után Héjjasfalvánál térünk balra a DJ137C jelzésű megyei útra. Románia EU-tagsága révén a határállomásokon formális vámellenőrzés nincs. Ugyanakkor a romániai beutazáskor figyelemben kell venni, hogy itt is érvényes a legtöbb, a Magyarországra való beutazáskor érvényes vámelőírás. A beutazáskor legfeljebb 10 000 dollár értékű valutát lehet készpénzben bevinni; a bevitt összeget be kell jelenteni, ugyanis csak a bevitt értéknek megfelelő összeget lehet kivinni az országból. A 10 000 dollárt meghaladó összegeket csak banki átutalás révén lehet bevinni Romániába. A nagy értékű ékszereket vagy elektronikai cikkeket be kell jelenteni a beutazásnál; kiutazásnál a román hatóságok kérhetik az itt vásárolt nagy értékű cikkek számláját. Szigorú előírások szabályozzák a lőfegyverek, régiségek és gyógyszerek bevitelét, illetve kihozatalát. Ezen előírások be nem tartása az említett cikkek elkobozásához és büntetések kirovásához vezethet.
Szállásfoglalás Utazásunk előtt célszerű tájékozódni a meglátogatni kívánt térség szállásajánlatairól. Erre megfelelő eszköz lehet egy információs vagy utazási iroda, ahol megfelelő személyzet tájékoztat az ajánlatokról vagy helyben le is foglalhatja a megfelelő szálláshelyet. Az utóbbi időben azonban egyre inkább teret hódít az interneten történő on-line szállásfoglalás. Több magyarországi és székelyföldi oldal kínál szálláslehetőségeket, tájékoztat az árakról, a szabad időpontokról, stb. A legjelentősebb adatbázissal rendelkező honlap a www.szekelyszallas.hu, amely többszáz székelyföldi szálláshely adatait gyűjti össze fényképekkel, leírásokkal, de lehetőség van on-line szállásfoglalásra is valamint tájékozódni az aktuális szállásajánlatokról. Székelyföldön jelenleg van kialakulóban a faluturizmus, de több településen kínálnak szállást hozzáférhető áron panziók, valamint kibérelhetünk kulcsosházat is vagy megszállhatunk családi házaknál is ahol barátságos környezetben a helyiek kínálják fel az erre a célra fenntartott szobáikat. A nagyobb településeken, fürdőhelyeken több szálloda is kínál szállást, itt a standard szolgáltatás mellett számos kényelmi szolgáltatást is ígénybe vehetünk: szauna, szolárium, wellness-fürdő, masszázs, fitness terem, uszoda, stb. Ha kulcsosházat ígényelünk, abban az előnyben lehet részünk, hogy nyugalmunkat sem a házigazda, sem egyéb turistacsoport nem zavarja. Az ott tartózkodás ideje alatt lehetünk önellátóak, de kérésre félpanziós ellátás is biztosított a legtöbb helyen. A konyhai felszerelések, felvágott tüzifa valamint takaró, ágynemű mind a rendelkezésünkre állnak, távozás után a házigazdák takarítják a házat és készítik elő újabb vendégek fogadására.
Fizetőeszközök, pénzváltás
 Fizetőeszköz: román lej 2005 július 1-től RON-ként jelölik az újonnan bevezetett lejt, értéke: 1 RON = 10 000 régi lej FIzetőeszköz jellemzői: a bankjegy műanyagból készült, így nem ázik el, viszon gyűrődésre hajlamos. A különböző címletek különböző színűek és biztonsági szálat valamint vízjelet és egyéb biztonsági jeleket tartalmaznak. Fizetőeszkösz Székelyföldön: LEJ (RON), HUF, EUR, esetleg USD Pénzváltás: Határátkelőknél, határátkelők menti kávézók, panziók, városokban bankok, pénzautomaták illetve valutaváltó központok. Fizetés: VISA, MASTERCARD hitelkártyával - nagyobb áruházak, benzinkutak, éttermek, szállodák Szálláshelyeken, panziók, kulcsosházak: EUR vagy RON, esetleg HUF
Bevásárlás
Székelyföldön is egyre inkább teret hódítanak a multi bevásárlóközpontok. A nagyobb településeken képviseltetik magukat a SPAR, KAUFLAND, AUCHAN, CAREFOUR, SELGROS, METRO, UNIVERSAL valamint a kisebb - CBA vonalon dolgozó - üzletek. Nagyobb bevásárlás esetén célszerű ezeket választani, nemcsak a kínálat nagysága miatt, hanem az ár nagysága miatt is, lévén, hogy a nagyobb áruházak kedvezményesebb áron kínálják portékáikat. Vásárlás előtt célszerű tájékozódni, hogy külföldi hitelkártyával tudunk-e fizetni, ha erre nincs lehetőség akkor a legtöbb nagyáruházban müködik valutaváltó-automata vagy valutaváltó központ is. Tudnunk kell, hogy Székelyföldön az élelmiszer jóval drágább mint Magyarországon vagy a nyugati országokban. Közlekedés
Autó:  Utak minősége: Az Úniós csatlakozás után több vídéki és nemzeti utat felújítottak Székelyföldön. Az elsők között szerepelt a Balavásár - Csíkszereda nemzeti út (DN 13A), aztán a Parajdot Gyergyószentmiklóssal összekötő DN 13B jelzésű Bucsinon átvezető nemzeti út, majd ezt követte a 2005-ös árvíz által megrongált Nyikómenti DN 13C jelzésű út teljes felújítása. Ez utóbbit 2008 novemberében fejezték be. Több vídéki településre is aszfaltút vezet, legutóbb Fenyéd - Zetelaka - Libán - Gyergyószentmiklós valamint Zeteváralja - Ivó közötti útat aszfaltozták újra. Látogatásunk előtt célszerű érdeklődni a helyszínre vezető utak állapotáról. Sebességkorlátozás: lakott területen 50 km/h, esetenként 70 km/h (ezt tábla jelzi), lakott területen kívül 90 km/h Sebességmérés: több székelyföldi településen, főleg városok kivezető útszakaszain, valamint községek, falvak belterületein müködnek napközben stabil vagy mozgó radarok, sőt van ahol kamerák is figyelemmel követik a forgalmat. Ha rendelkezünk GPS készülékkel és benne frissített térképpel, a navigációs rendszer előre jelzi a fix-kamerák helyzetét. Ilyen kamerákkal találkozhatunk több településen is az E60-as nemzetközi országúton, főleg Kolozsvár környékén. Tudni kell, hogy ezek a kamerák sebességet is mérnek, a gyorshajtót a rendszáma alapján azonosítják és utólag küldik postán a büntetést. Székelyföld megyehatárain is léteznek fix kamerák, ezek a forgalom felügyeletére szolgálnak és nem mérnek sebességet. Ilyen kamerákkal találkozhatunk Parajdon, Tusnádon vagy Fenyéden is. A kamerák helyzetét figyelmeztető tábla jelzi. Romániában nem törvényellenes a radarjelző készülékek használata, ez azonban csak az autóból történő fix vagy mozgó radarokra figyelmeztet, a kamerákat vagy a lézersugarat nem érzékeli. Parkolás: nagyobb városokban a belvárosi parkolásért díjat (napi vagy órás) kell fizetnünk, a külvárosokban ingyenesen találunk parkolóhelyeket. Zsúfolt kisvárosokban célszerű az autót valamely szálloda vagy bevásárlóközpont parkolójában hagyni és gyalogszerrel vagy autóbusszal közlekedni. Az autót sose hagyjuk záratlan ajtókkal és mindig vigyük magunkkal személyes iratainkat valamint a pénztárcánkat. Az autóban ne hagyjunk semmilyen értéktárgyat. Üzemagyag: Székelyföldön négy jelentős cég képviseli magát töltőállomásaival: a romániai PETROM valamint ROMPETROL, a magyarországi MOL, valamint az orosz tőkéből finanszírozott LUKOIL. Nagyobb városokban mind a négy cég képviselete megtalálható, kisebb településeken a ROMPETROL alakított ki ú.n. "Express" töltőállomásokat, ahol ólommentes benzin és gázolaj kapható. Továbbá előfordulnak a kisebb településeken magánkutak is, ahol általában drágábban tankolhatunk. Biztosítás, zöldkártya: Európai Egészségbiztosítási kártyával (régi E111 nyomtatvány), vagy azt helyettesítő nyomtatvánnyal vehetik igénybe az orvosilag szükséges szolgáltatásokat, a helyi állampolgárokkal azonos feltételekkel. Azok, akik a fentebb említett nyomtatványt felmutatni nem tudják, teljes körű térítésre kötelezettek. Javasoljuk azonban betegség-, baleset- poggyászbiztosítás megkötését, mely jóval szélesebb körű ellátást biztosít. A "zöld kártya" kötelező, hatósági kérésre (határőrség, rendőrség) fel kell mutatni. Útadó: A romániai utakon, így a Székelyföldön közlekedő autókra is érvényes matricát kell vásárolni. Ez alól kivételt képeznek a motorkerékpárok. Személygépkocsira vásárolhatunk 1 napos, 1 hetes, 1 hónapos vagy 1 éves matricát, az ár 1,8 és 3,2 EUR között mozog az autónk típusától függően. A matricák árai függenek a jármű környezetvédelmi besorolásától ((Euro-minősítés nélküli, Euro 1, Euro 2 vagy annál jobb minősítés). Az Euro-minősítést vagy igazolja a belépő forgalmi engedéllyel vagy törzskönyvvel és ez alapján fizet, vagy legrosszabb minősítés szerinti (Euro minősítés nélküli) díjat fizeti. A matrica (rovignetta) hiánya komoly büntetést von maga után. A matricát főleg benzinkútaknál lehet megvásárolni, leginkább a MOL és PETROM kutaknál, a vásárolt matricát ragasszuk fel a szélvédőre és a nyugtát is őrizzük meg. Biztonság: Biztonsági öv használata kötelező, elmulasztása büntetést von maga után. Egyelőre Székelyföldön nem beszélhetünk autófeltörésekről illetve autós lopásokról. Néhány kivétel akad, éppen ezért ne hagyjunk autónkban értékeket és mindig zárjuk be az ajtókat. Természetesen, nem szabad megfeledkezni a zsúfolt helyeken (üzletközpontok, tömegközlekedési eszközök, szórakozóhelyek, stb.) tevékenykedő zsebtolvajokról, a váltóirodák környékén néha felbukkanó és a pénzt ellenőrzésre kérő álrendőrökről és más hasonló kisstílű bűnözőkről. Ügyeljenek értékeikre, irataikra, kizárólag váltóirodákban váltsanak pénzt. A rendőrök udvariasak, a viszontigazolást nem tagadják meg. A magyar állampolgárok nyugodtan fordulhatnak a román hatóságokhoz, ha bármilyen kellemetlen eseményben volt részük, a székelyföldi rendőrök nagy része ért vagy beszél magyar nyelven. Gyakran láthatunk stopposokat, saját lelkünkre van bízva ezek szállítása, a stopposok legtöbbször belepótolnak az üzemanyagba, kivétel ha ettől eltekintünk. Nem jellemző a stopposok által kirabolt turista, de azért figyeljünk oda kinek állunk meg autónkkal. Székelyföld nagyobb városaiban elterjedt a roma gyerekek koldulása, ne adjunk nekik alamizsnát, nem fogunk vele rajtuk segíteni. Ha nagyobb csoport kolduló gyerek vesz körül figyeljünk oda értékeinkre! Taxi
Amennyiben taxival szeretnénk utazni figyeljünk arra, hogy olyan taxit válasszunk amelyen megtalálható az illető taxitársaság céglogója. Az állomások környékén előszeretettel tanyáznak "mezítlábas" taxisok, melyek nem tartoznak egyetlen taxitársasághoz sem, ú.n. szabadúszók. Ilyen taxiba szállva, egy utólagos panasszal nem fordulhatunk az illető taxis társaságához. Székelyföldön nem jellemző az utasok átverése, arra azonban figyeljünk, hogy lehetőleg utazáskor a taxis kapcsolja be az órát, mert elképzelhető, hogy a fuvar végén hasból mond egy árat. Ez esetben jogunk van megtagadni a fuvar kifizetését vagy kialkudni a megfelelő árat. A taxiórákat nem szokták állítgatni, mindegyik óra egyformán és egységesen mér és a társaságok általában ugyanazt a tarifát alkalmazzák. A tarifa vídékenként eltérő, nagyobb városokban olcsóbb, kisebb városokban drágább a kilométerenkénti fuvardíj, de a legdrágább városokban sem haladja meg az 0,5 Eurót. Amennyiben taxival hosszabb távra szeretnénk utazni, előtte érdeklődjük meg az árat a diszpécserszolgálatnál, mert elképzelhető, hogy a kiválasztott taxis jóval nagyobb tarifát mondd majd az illető fuvarra. Fizetés általában lejben történik, de sok taxis elfogad forintot vagy eurót is, sőt van aki szívesen beváltja nekünk a valutánkat, természetesen egy kevéssel az árfolyam alatti áron. Figyeljük meg kivel utazunk, a taxiban mindig ki kell legyen függesztve az illető sofőr neve, illetve az autó oldalán az engedélyszáma illetve a társaság ahová tartozik. Azért jó figyelni erre, mert ha utólag panaszt akarunk tenni, vagy az autóban felejtettünk valamit akkor könnyebb az ügy intézése.
Vonat Székelyföldön leginkább személyvonatok (personal) közlekednek, a nagyobb városokat Intercity, gyors (rapid) és ú.n. gyorsított (accelerat) vonalak kötik össze. Az utazás megkezdése előtt célszerű érdeklődni a vasúti jegyirodákban a megfelelő összeköttetésről. Több székelyföldi településen magánjáratok közlekednek, ezek közül a legfontosabb a Regiotrans, amely Székelyudvarhely - Segesvár - Nagyszeben, valamint Szováta - Parajd - Balázsfalva útvonalon közlekedik. A román nemzeti vasúti társaság (CFR) menetrendjéről a www.infofer.ro, a Regiotrans menetrendjeiről a www.regiotrans.ro oldalon tájékozódhat.
Autóbusz Székelyföld nagyobb városaiból a hét minden napján közlekednek autóbuszjáratok Budapestre, esetenként egy nap több járat is. A nagyobb magyarországi településekre is indítanak rendszeres heti járatokat: Kecskemét, Békéscsaba, Szeged, Zalaegerszeg, stb. Jelenleg a magyarországi OrangeWays Zrt. is müködtet rendszeres napi autóbuszjáratot Budapest - Csíkszereda útvonalon, amely magas színvonalú szolgáltatásaival és elérhető áraival komoly konkurrenciát jelent a helyi busztársaságoknak. Székelyföld falvaiba szintén rendszeres autóbuszjáratok indulnak, ezek minősége azonban több kívánnivalót hagy maga után, ezért csak végső esetben folyamodjunk a vídéki buszozáshoz.
Repülőgép Nemzetközi repülőtér: Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely Társaságok: TAROM, MALÉV, WIZZAIR Információ: www.tarom.ro, www.malev.hu, www.wizzair.com
Étkezés
A kínálat sokban hasonlít a magyarországihoz természetesen helyi sajátosságokkal kiegészítve. A legtöbb helyen a levesekből bő választékot találhatunk, ízletesek az ú.n. "csorbák": pacal-, húsgombóc, paraszt-, erdélyi-, májgombóc-csorbák, stb. Jellegzetességük a savanykás íz, tele zöldséggel és hússal. Természetesen megtalálhatóak a hagyományos pörköltek, szeletek, rántott húsok, húsételek, stb. Másik jellegzetesség a csülök babbal, ezt viszont kellő odafigyeléssel kérjük, ugyanis nagyon laktató és előfordulhat, hogy megfekszi az ember gyomrát, vagy nem tudjuk elfogyasztani. Román étkezési szokásból átvett eledel még a kukoricadarából készült puliszka, melyet tejjel, túróval, sajttal, ordával vagy gombamártás mellé ajánlanak. Szintén román eredetű étel a miccs, melyet szinte minden étterem kínálatában megtalálunk, főleg nyáron amikor legtöbb helyen a szabad ég alatt roston sütik. Állaga hasonlít a kolbásztöltelékhez. Természetesen aki nem kívánja kipróbálni a helyi sajátosságokat, az rendelhet bárhol hagyományos étrendet illetve minden városban található gyorsétterem illetve pizzázó is. Kommunikáció
Telefon: Románia nemzetközi hívószáma: +40 Székelyföldi megyék hívószámai: Maros: 0265, Hargita: 0266, Kovászna: 0267 Használat: Külföldről Romániába: 00 40 02xx (megye hívószáma) XXX XXX (hatjegyű előfizetői hívószám) Belföldről belföldre: 02XX (megyei hívószám) XXX XXX (előfizető) Megyén belüli hívás esetén ugyanaz az eljárás mint belföldi hívás esetén, vagyis formálni kell a 02XX megyei hívószámot is, függetlenül attól, hogy a megyén belül a szomszéd településre telefonálunk vagy ugyanabba a helységbe ahol tartózkodunk. Romániában is megjelentek egyéb telefonszolgáltatók, amelyek egyén szolgáltatások (internet, kábeltévé) mellett kedvezményes hívásokat is biztosítanak: pl. UPC, RDS. Ezek a szolgáltatók megkülönböztető számmal rendelkeznek, pl. a megye körzetszáma nem 02xx hanem 03xx.
Fax: Az eljárás ugyanaz mint a telefon esetében. Néhány szálloda vagy panzió is rendelkezik a faxküldés szolgáltatásával, de az internet és az e-mail térhódításával ez a szolgáltatás mindinkább a háttérbe kerül. Faxküldés és fogadás megoldható a helyi postahivataloknál, kisebb településeken a községházán, polgármesteri hivatalban, esetleg a papilaknál vagy a rendőrségen. Továbbá létezik internetes faxküldési és fogadási lehetőség is, mint pl. a www.popfax.com
Mobiltelefon:
Jelenlévő szolgáltatók: Orange, Vodafone, Cosmote, Zapp Ezek közül legtöbb előfizetővel az Orange (volt Dialog) rendelkezik, szorosan a nyomában a Vodafone (volt Connex) és legvégül a ROMTELECOM leányvállalata a Cosmote és egy nagyon kevés előfizetővel a Zapp Mobile. Roaming esetén ha Vodafone előfizetők vagyunk, a határ átlépésekor a telefonunk automatikusan átáll a helyi Vodafone hálózatára. Ha Pannon vagy T-Mobile előfizetők vagyunk a telefonunk automatikusan választja ki a hálózatot, de kézi beállítás esetén felajánlja a zónában található társaságok bármelyikét. Az Orange és a Vodafone általában szó nélkül befogad a hálózatba, a Cosmote legtöbbször visszautasít, míg a Zapp csak a saját előfizetőinek tart fenn hálózatot. Jó tudni, hogy a Székelyfölni településeken - habár mindkét (néha mindhárom) szolgáltató - jelen van, célszerűbb a Vodafone hálózatát választani, mivel nagyobb a lefedettsége Székelyföldön és előfordul, hogy a Vodafone hálózatnak ott is van jele, ahol az Orange-nek már nincs. A Roaming-ban használt tarifák szolgáltatónként változnak, utazás előtt célszerű ezekről az információs központon keresztül tájékozódni. Sürgősség esetén a nemzetközi 112 hívható, ahol a többségében magyarok lakta megyékben magyarul is tudó diszpécser válaszolhat hívásunkra.
Internet A nagyobb városokban több helyen is találhatunk ú.n. drótnélküli wireless internetszolgáltatást. Szállodákban, panziókban, kávézókban, néhány településen a fontosabb utcákban is jelen van a wireless szolgáltatás. Ha nem rendelkezünk notebook számítógéppel, néhány szállodában a vendégek számára is rendelkezésre áll számítógép internetkapcsolattal. A panziók nagy része is rendelkezik szélessávú internetkapcsolattal, csakúgy mint az egyes kávézók vagy éttermek. Valamikor Székelyföldön számos Netkávézó, Internetklub nyílt, aztán a szolgáltatók árainak csökkenéze után többen otthon is internet-előfizetők lettek, így számos kávézó és klub kénytelen volt bezárni. Azonban még mindig találhatunk elvétve netklubot vagy netkávézót a nagyobb településeken. Diplomáciai képviseletek
- Nagykövetség - Bukarest
str dr prof Dimitrie Gerota nr 63-65 (régi utcanév: str Jean-Louis Calderon) 70202 Bucurest Telefon: (00)-(40)-(21) 311-15-42, 312-00-73, 312-32-81 Fax: (00)-(40)-(21) 312-04-67 Ügyelet: (40-722) 386-560 e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
honlap: http://hungaryemb.ines.ro Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet: Dr Terényi János - Főkonzulátus - Kolozsvár
Piata Unirii nr 23, I. em., Kolozsvár Telefon: (00)-(40)-(264) 596-300, 590-561 Fax: (00)-(40)-(264) 594-109, 597-335 E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
vagy
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ügyelet: 00-40-744 703-290 Főkonzul: Dr Cseh Áron Gusztáv Konzul: Szentpétery István Konzuli kerület: Arad, Bihar, Kolozs, Szatmár, Szilágy, Temes megye - Főkonzulátus - Csíkszereda
530120 Csíkszereda, Petőfi Sándor u. 45. Telefon: (00)-(40)-(266) 207-330 Fax: (00)-(40)-(266) 207-338 E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Ügyelet: 00-40-729-068-350 Főkonzul: Dr Szabó Béla Konzul: Vágó Ferenc, Tárnok Gyöngyi Konzuli kerület: Hargita, Kovászna, Maros, Bákó, Neamt, Suceva, Botosani megye
|