|
|
|
 A település a Hargita hegység déli nyúlványán, a Kishomoród jobb és bal partján, 6-700 m tengerszint feletti magasságban található. Valamikor népes község, mára azonban alig 3500 lakossal, 1523-ban említik előszőr de valószínûleg már azelõtt is létezett Szentlõrinc néven. Temploma 1776-ban épült, de a gótikus keresztelőmedence, és két szenteltvíztartó egy középkori templom létezését bizonyítja. A települést a katolicizmus végsõ bástyájának nevezték, mert ettõl a falutól délre már mindenki unitárius. Nevezetessége a valamikori bánya és vasüzem volt, amely mára elvesztette jelentőségét. A falu településszerkezetére jellemző a patak medrét követő kanyargós utcák és az emeletes kőházak sokasága. A falu területén kilenc borvízforrás és egy sóskút (27 %-os sótartalommal) található. A völgyben települt falut számos magasabb domb vesz körül: Cifra-bükk (1013 m), Kakukk-hegy (936 m), Kiruj-hegy (850 m), stb. A falu temetője, hasonlóan sok más székelyföldi faluhoz a közeli domb magasságában létesült. Római katolikus temploma 1776-ban épült, ez olvasható a torony homlokzatának közepén. 1771-72-ben kezdték építeni és 1776-ban fejezték be. A Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt, nyugati homlokzatú templomhajóból, szentélyből és sekrestyéből áll. Késő barokk stílusban épült. Három középkori kőfaragványa van: egy gótikus keresztelőmedence (a hajóban), egy román kori és gótikus típus keveredéséből kialakult, pillér alakú szenteltvíztartó (falba építve a hajóban). Mindezek a falu középkori templomából kerülhettek ide. Egy gótikus kehely a gyulafehérvári Battyhaneum gyűjteményébe került.
|
|
