|
|
|
A falu a Nagy-Küküllő középső szakaszának kiszélesedő medencéjében a Bögözi-medencében fekszik Székelyudvarhelytől 11 km-re. Neve a magyar bő és köz szavakból származik, mások szerint a felgyülemlő sok vízpáráról a bő gőz nevet kapta, vagy besenyő eredetű a neve. Területe ősidők óta lakott, Vizlok nevű dűlőjében bronzkori és 4. századi településnyomokra bukkantak. A Pagyvan-tetőn neolit leleteket találtak. Iborköve nevű helyen dák-római településnyomokra leltek. 1334-ben Buguz néven említik először. 1910-ben 1112 lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Udvarhely vármegye Udvarhelyi járásához tartozott. 1992-ben 1025 lakosából 1010 magyar és 15 román volt.
A falunak 12. századi eredetű, a 15. században bővített 13.-14. századi falfestményekkel és festett, 1724-ben készült kazettás famennyezettel díszített református temploma van. Tornyát 1842-ben magasították. 14. századi freskóit 1865-ben fedezték fel a mészréteg alatt. 1930-ban rovásírásos szöveget találtak az Utolsó Ítélet képsorában. A templomtól 500 m-re keletre egykor kápolna állott, melynek nyomai ma is láthatók.
|
|