|
 A Székely himnusz 1921-ben született, szövegét Csanády György, zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. A szerzők szándéka nem az volt, hogy valódi himnuszt alkossanak a székely népnek, és művük később sem vált hivatalos himnusszá. Az évtizedeken keresztül tiltott hazafias dal azonban hatalmas népszerűségre tett szert Erdélyben és Magyarországon, és a tömegrendezvényeken gyakran éneklik együtt a magyar Himnusszal és a Szózattal.
Csanády György életrehívója és 25 évig vezetője volt az 1920-ban – az ország szétszakadásának nyomasztó élménye közepette – létrehozott Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesülete (SZEFHE) nevű önsegélyező és kulturális szervezetnek.
A Székely himnusz versét saját beszámolója szerint 1921-ben írta, a SZEFHE májusi nagyáldozat névre keresztelt évenkénti ünnepélyes találkozója alkalmából. A vers címe nem tartalmazta a himnusz szót, a májusi nagyáldozatban egyszerűen csak kantátának nevezték. Zenéjét lánykarra komponálta Mihalik Kálmán és először 1922. május 22-én adták elő az Aquincumban rendezett találkozón, a zeneszerző jelenlétében.
Az ének Erdélyben az Észak-Erdély magyar visszafoglalása és újbóli elvesztése közt eltelt néhány év kivételével egészen a kommunista rendszer bukásáig tiltott dal volt, büntették is az éneklését, de szűk körben, titokban mégis énekelték, az elnyomás elleni tiltakozásként.
Magyarországon 1941 és 1944 között az iskolákban kötelezővé tették a tanulását, de Kríza Ildikó tanulmánya szerint a nehéz dallam miatt ekkor még nem vált általánosan népszerűvé, ahogy a visszafoglalt Észak-Erdélyben sem. A cserkésztalálkozókon azonban már a két világháború közti korszakban is rendszeresen énekelték, és elterjedését az erdélyi származású értelmiségiek, illetve a hozzájuk közel álló szervezetek is segítették. Másrészt az ellenállásra fogékony körökben még vonzóbbá tette a dalt. Az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt magyarok közt általánosan ismert volt, kultuszát ők is ápolták.
Az ének népszerűségét az is mutatja, hogy a huszadik század második felében folklorizálódott, több szövegváltozata alakult ki, bár ezek közt nem voltak nagyon jelentősek az eltérések.
A nyolcadik sor "Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!" változata – ami ma a leggyakrabban énekelt változat – Kríza Ildikó szerint az amerikai magyarok közt terjedt el az 1970-es években. (Csanády György eredeti szövege: "Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!") Ám Kriza fölvetése abban a tekintetben nem állja meg a helyét, hogy ez az 1970-es években, a nyugati magyar emigrációban keletkezett változat, hisz több korabeli kotta, ill. hangfelvétel bizonyítja, hogy már a a keletkezését követően ezzel a szöveggel élt a nyolcadik sor.
Csanády György Székelyudvarhelyen született 1895. február 23-án, és az itteni Református Kollégiumban érettségizett 1913-ban. A budapesti Kereskedelmi Akadémián szerzett oklevelet, de nem a szakmájából, hanem az irodalomból élt. Az I. világháborúban katonaként megsebesült. Magyarország-ra költözött, és 1920-21-ben ötödmagával megalakítja a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületét. Budapesten, 1952. május 3-án halt meg. A Farkasréti Temetőben temették el, de később - végakarata szerint - hamvait Székelyudvarhelyen, a Református Belvárosi Temetőben, a családi sírban helyezték el. Mihalik Kálmán Oravicabányán született 1896. február 21-én. Kolozsváron a piarista gimnáziumban, majd az unitárius főgimnáziumban tanult, itt érettségizett 1915-ben. Mivel katolikus volt, vallásórára a kegyesrendiek által vezetett főgimnáziumba járt. A kolozsvári egyetem orvosi karára iratkozott be. A háborúban ő is fronton teljesített szolgálatot. A háború után tanulmányait Szegeden folytatta, majd az itteni egyetemen lett tanársegéd. 1922. szeptember 6-án, 26 éves korában, tífuszban halt meg, Szegeden; sírja a Belvárosi Temetőben van.
 A székely himnusz meghallgatható mp3 formátumban
[Kattintson ide] A régi Székely himnusz Az Este a székelyeknél lassú dallama nem székely népdal, aminek oly sokan tartják, hanem zeneszerzői lelemény. Bartók 1907-ben fedezte fel a Csíki- és a Gyergyói-medencében a magyar népdal régi stílusát, amelyre legelsőbben a négysorosság, az ereszkedő dallamszerkezet és a félhang nélküli ötfokúság jellemző. Ezeket a jellegzetességeket teremtette újra a páratlan népszerűségű zongoraminiatűr lassú szakaszában, amelynél jellemzőbb és megindítóbb zenei képet senki sem festett a Székelyföldről. Egyedülálló zenei jelképe ez a dallam a székelység hagyományőrző erejének és annak a szellemi örökségnek, amelyet Bartók tett az összmagyarság közkincsévé. Érthető, hogy egyes műveltebb székelyek szeretnék, ha ez a zeneszerzői telitalálat (az évtizedek során hozzátársult Mária-ének szöveggel) székely himnusszá válnék, s akként kiszorítaná szerepéből a "Ki tudja, merré...-t. Nem kisebb tekintély, mint a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzem tudós igazgatója, Kónya Ádám is szorgalmazta ezt. Hiába. Írását a többség nevében felhördülő ellenlábasok diverzióként bélyegezték meg. Ó, én édes, jó Istenem,
Oltalmazóm, segedelmem,
Vándorlásban reménységem,
Ínségemben lágy kenyerem. Vándor fecske sebes szárnyát,
Vándorlegény vándorbotját,
Vándor székely reménységét,
Jézus, áldd meg Erdély népét! Vándor fecske hazatalál,
Édesanyja fészkére száll.
Hazamegyünk, megáld majd a
Csíksomlyói Szűz Mária. Forrás: Wikipédia
|
