|
Síkomplexum épülne a Hargitán |
|
Írta: Rédai Botond - Székelyhon
|
|
2012. február 01. szerda, 07:00 |
 Több millió eurós beruházás révén huszonhárom kilométer hosszú sípályarendszert építene ki a csíkcsicsói közbirtokosság Hargitafürdőn. A kezdeményezők reményei szerint a projektet állami, önkormányzati, illetve magántőkéből egyaránt finanszírozni tudják, kivitelezése pedig még idén elkezdődhet. „Egy egységes rendszert képzeltünk el, amelyben felvonó segítségével, sílécen bárhova el tudsz jutni” – magyarázta a beruházással kapcsolatban Péter Lukács. A projektvezetőtől megtudtuk, a tervezési szakaszt lezárták, most következne az engedélyek kiváltása, illetve a zonális rendezési terv elkészítése és a finanszírozás kérdésének letisztázása. Péter Lukács elmondta, a sípályakomplexum a hargitafürdői és piricskei részen terülne el, mintegy hetven hektáron. A kiinduló pontoknál gépkocsiparkolókat alakítanának ki, több mint hétszáz jármű számára. Ilyen pontok lennének többek között a Hargitafürdő megközelítését biztosító megyei út mentén a Pókát mezején, az említett település központjában, a jelenlegi Csipike-sípálya körül, illetve a piricskei út egyik alsó szakaszán. |
|
Bővebben...
|
|
Nem mindegy mit nevezünk székely kapunak |
|
Írta: Márton Emília - H.N.
|
|
2012. január 31. kedd, 07:13 |
 Székelykapu-konferenciát tartottak a hétvégén Csíkszeredában a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség (RMNSZ) és további társszervezők közreműködésével. Az érdeklődők részletes információkat hallhattak a székely kapuk régiónkénti jellemzőiről, és szakemberek jelenlétében vitatták meg a kapufaragással kapcsolatosan felmerülő kérdéseket. A fórumon a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség által meghívott előadók bemutatták Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék és a Sóvidék kapuinak ismertető jegyeit, jellemzőit, illetve – gyakorlati hozadékként – a jelenlévők párbeszédet folytattak a székely kapuk faragásának gyakorlati kérdéseiről és helyi jellegzetességeiről. – Fedeles szerkezetű, hónaljkötésekkel merevített, háromlábú, fogatos és gyalogos bejáróval rendelkező, régiónként változó jellegzetes díszítéssel ellátott kapu – adta meg a definíciót Halász Péter néprajzkutató. A párbeszéd során elhangzott például, hogy ha a kapunak háromnál több vagy kevesebb lába van, akkor az egy díszkapu, nem pedig székely kapu. |
|
Bővebben...
|
|
Dancs Annamari is szerepel az Euróvíziós Dalverseny elődöntőjén |
|
Írta: Spress sajtóközlemény
|
|
2012. január 27. péntek, 06:03 |
 A Budapesti Operettszínház művésze, Dancs Annamari saját szerzeményével bekerült az Eurovíziós Dalverseny magyarországi elődöntőjének legjobb 20 dala közé. A Dal című műsorban január 28-án és február 4-én válogatják ki a versenydalok közül azt a 4-4 szerzeményt, amelyek közül majd a február 11-i döntőben elválik, hogy ki képviselheti Magyarországot Bakuban. Annamari FEEL című dalával január 28-án, szombaton szerepel. A műsort 20.15 órától ( romániai idő szerint 21.15-től) élőben közvetíti az m1 és a Duna World (Duna II. vagy Duna Autonómia). A versenyszámokat a zsűri pontozza, ám a legtöbb közönség-szavazatot begyűjtő énekes is továbbjuthat. A jó hír az, hogy Erdélyből is lehet majd szavazni az Orange és a Vodafone hálózatokból. Az sms-ek nem emeltdíjasak, de egy telefonszámról maximum 10 sms-t lehet küldeni. Annamari számít az erdélyi nézőkre, és bízik abban, hogy úgy, mint az Aranyszarvas Fesztiválon, az ő közönsége ezúttal is kitart mellette. |
|
Bővebben...
|
|
Öt éve nem volt ekkora hó Székelyudvarhelyen |
|
Írta: Berkeczi Zsolt - Hargita Népe
|
|
2012. január 26. csütörtök, 03:01 |
 Legutóbb 2007-ben volt ekkora a hótakaró vastagsága Székelyudvarhelyen: tegnap a Csereháton 23 centit mértek. A meteorológusok szerint további havazás várható, s az elkövetkező napokban a levegő is lehűl. A közlekedésrendészek, valamint a mentősök szerint a havas, jeges utak miatt nem nőtt a balesetek száma a városban. Hargita megyében csupán a Bucsintetőn és a Zetelakán található meteorológiai állomáson mértek nagyobb havat, mint Székelyudvarhelyen: hetven, illetve harminc centiméteres volt a hóréteg, Udvarhelyen pedig huszonhárom centimétert mértek. A Hargita megyében működő meteorológiai állomások közül a gyergyóalfalvinál mérték a legvékonyabb hóréteget, itt hétfőn délelőtt mindössze négy centiméter vastagságú volt a hó. Az utóbbi időben Csíkszeredában sem havazott túl sokat, csak nyolc centiméteres hótakarót mértek a helyi meteorológusok. Udvarhelyen legutóbb 2007-ben volt húsz centiméternél vastagabb a hótakaró, akkor huszonnégy centit mértek. Nagyobb havazás 1985-ben volt legutóbb Székelyudvarhelyen, ekkor negyvenhárom centiméteres hó hullott, azóta csupán alulról közelítette a harminc centit. A napokban újabb havazásra lehet számítani, csupán pénteken szakadozik fel jobban a felhőzet, ugyanakkor a hétvége felé akár mínusz húsz fokig is lehűlhet a levegő.Bár a nagy hó miatt nehézkes a közlekedés Udvarhelyen, mégsem történt kirívóan sok közlekedési baleset. |
|
Balánbányai bánya szakszerű bezárása. Alagút épül. |
|
Írta: Hargita Népe
|
|
2012. január 24. kedd, 02:39 |
 Fúrják a hegyet Csíkszentdomokoson, a világbanki alapokból finanszírozott alagútfúrás része a balánbányai bánya szakszerű bezárási tervének. A munkálat nyomán biztonságossá válnak a fejtés nyomán maradt, ma súlyos környezetszennyezési veszélyt jelentő létesítmények. Környezetvédelmi szempontból a megye egyik legtöbb gondot felvető helyszíne Csíkszentdomokos határában van, okozója az egykori balánbányai rézfejtés után maradt állapot. Balánbányán, mint ismeretes, szó nem volt szakszerű felszámolásról, a bányatevékenység egyszerűen abbamaradt, a technológiai folyamatot szolgáló létesítmények pedig egy lehetséges környezeti katasztrófa forrásává váltak. Régóta folyik a huzavona, a csíkszentdomokosi helyi tanács, a különböző környezetvédelmi civilszervezetek sokat kardoskodtak, sürgetve a veszélyt jelentő létesítmények szakszerű bezárását, a bánya okozta tájsebek eltüntetését.
– Borbély László környezetvédelmi tárcavezető elmúlt nyáron tett látogatása nyomán úgy tűnik, beindult a gépezet, világbanki, célirányos finanszírozásból megkezdődött a munka az egykori bánya legnagyobb veszélyt jelentő helyszínein – nyilatkozta Ferencz Alajos, Csíkszentdomokos polgármestere. Az elöljáró elmondta, hogy sikerrel megtörtént az egykori, négyes derítőként ismert zagytározó betakarása földréteggel, így a nyáron már nem kell nyelniük az innen származó port a környék lakóinak, illetve amint az időjárás megengedi, az illető helyszín körül kialakítják a talajvíz elvezetésére szolgáló árokrendszert is.
|
|
Bővebben...
|
|
Sípálya épülne a Gyilkos-tónál |
|
Írta: MTI
|
|
2012. január 14. szombat, 15:16 |
 Sípályát építene a közigazgatásilag székelyföldi Gyergyószentmiklóshoz tartozó Gyilkos-tónál a város önkormányzata. A környezetvédő hatóságok ellenzik a tervet – írja a Krónika hétfői számában. A sípálya-építési tervben érintett Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park tudományos tanácsa és a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szerint egyrészt a beruházásra kiválasztott terület szigorú természetvédelem alatt áll, és Natura 2000-es övezetben található, másrészt az önkormányzat által rendelt környezeti jelentésből – amit az Ecologic Consulting Kft. készített el – kiderült, hogy a sípálya kiépítése nem engedélyezhető, mivel jelentős lenne a környezetromboló hatása. Ezzel szemben Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere azzal érvel a beruházás mellett, hogy a terület a legalkalmasabb sípálya létrehozására, mert ott korábban is működött sípálya. Évtizedekkel ezelőtt ott országos síbajnokságokat rendeztek. A Krónika által idézet városvezető elmondta, hogy a sípálya nyomvonalán jelenleg olyan környezetkárosító fakitermelés zajlik, amelyet a korszerű sportlétesítmény soha nem okozna. A városnak 700 ezer lej (52,5 millió forint) áll rendelkezésére a Gyilkos-tó turisztikai beruházásainak előkészítésére, az ottani üdülőtelep fejlesztésére és a sípálya kiépítésére. A sípályát is magában foglaló tervek megvalósítása összesen elérheti 15 millió eurót (mintegy 4,8 milliárd forint). |
|
Hozzászólok...
|
|