szekelyfold.info.ro

Gábor Áron az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legendás ágyúöntője és tüzértisztje volt, aki a csatamezőn vesztette életét. Berecken született székely határőrcsaládban. Apja Gábor István főjegyző, anyja Hosszú Judit volt, akik öt gyermeket neveltek fel.
Gábor Áron a berecki alsó iskola után a gimnáziumot Csíksomlyón a ferencrendieknél végezte, majd bevonult katonának. Kézdivásárhelyen, a 2. számú székely határőrezrednél szolgált katonaként. Innen Gyulafehérvárra küldték, ahol „pattantyús” (ágyúkezelői) kiképzést és káplári rangot kapott. 1840-től az 5. pesti tüzérezredhez állt be, később Bécsben, az ágyúgyárban szolgált. Továbbszolgálati kérelmét nem fogadták el, ezért leszerelt, majd 1842-ben öccse helyett újra bevonult, de nem sikerült elérnie, hogy továbbképezzék, ezért 1846-ban újra, végleg leszerelt. Gyulafehérváron szerzett tüzérségi ismereteket, Budapesten és Bécsben katonai műszaki előadásokat hallgatott. Közben az asztalosmesterséget is kitanulta, bútorokat készített és még egy szárazmalmot is.
Az ágyúöntés lehetőségét már az 1848. október 6-án tartott Székely Nemzeti Gyűlésen felvetette, az ellenállás mellett döntő gyűlés azonban nem vette komolyan a javaslatot.
 Az ötlet Sepsiszentgyörgyön került újra elő, amikor Puchner császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel a várost. Az összehívott népgyűlés november 12-én megfelelő fegyverek hiányában már-már a megadás mellett döntött, amikor Gábor Áron felajánlotta, hogy a fülei hámorban ágyúkat gyárt: "Uraim! Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Uraim, ha csak ez a baj, úgy én mondom, hogy két hét alatt lesz ágyú, lesz muníció, amennyi kell.(...), s ha mához két hétre Szentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, s ha azokkal próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tízlépésnyire az ágyú elibe céltáblának." Szavait a székelyek nagy lelkesedéssel fogadták.

 Az ágyúkat Gábor ki is öntötte a Magyarhermány melletti Bodvajon. Először november 30-án, a hídvégi csatában használták őket, és a székelyek megnyerték az ütközetet. Puchner azt hitte, hogy a székelyeknek francia tüzérsége került. Az első ágyú neve Jókai Mór cikke szerint Jancsi volt:
Gábor Áron, az egyszerű jubilatus káplár, Berecben született. Keveset tanult. Ifjúságát, mint közvitéz, a székelyek közt élte le. Végre mint tüzértizedes szolgált, és utoljára koros és rokkantsága miatt jubiláltatott. Azóta, szerény házi körben, maga szántotta, vetette, kapálta, aratta és csépelte azt, amiből élt.
 Az agyagfalvi székely gyűléskor, erejét érezve vagy csupán ihletettségből, előlépett, magát ágyúöntésre ajánlva.
 Azt hiszi tán az olvasó, hogy a férfit, ki a fegyvertelen tömegnek ágyúkat akart készíteni, pártolták?
 Korántsem. Gábor Áront az ágyúöntéssel, mint Fultont a gőzhajóval, nemcsak félreértették, de kinevették, a kaputosok szánalommal mosolygának rajta, a condrások csúfolódva kacagták.
 Az agyagfalvi gyűlés elmúlt, a körülmények vegytani befolyása alatt, vagy a tudatlanság és rosszakarat átkos kezei közt.
 Azonban Erdély fölébe vészfelhők tornyosultak. A szász nép jellemében rejtőzködő bűnt kikölté az osztrák kétfejű sas szárnyai alá bújt kamarilla ördögi melege.
 És mi a civilizált katonai becsületén legocsmányabb szennyfolt, az erdélyi osztrák fegyverek és az állatkint ostoba oláhfaj egy cimboraságban kezdtek rabolni, lopni, gyújtogatni, és öldökölni.
 Ekkor, mint egy férfi, mint egy Briaraeus, úgy kelt fel Háromszék. És Gábor Áron, minden fekvő és ingó javait pénzzé csinálva, egy hatfontos ágyúvá önté.
 Már futottak a háromszékiek első csatájukból, Szentgyörgy felé, mikor Gábor Áron megérkezett, még akkor egyetlen, Jancsi nevű hatfontosával.
 Vissza! vissza! hangzék mindenfelé, mert megjött Áron bácsi Jancsival.
 Jancsi, morgadalmas bőgés közben, halomra ontá a sárgafekete ágyúkat.
 E győzelem után mindig dicsőséggel vívtak a háromszékiek.
 Azóta Gábor Áron számos ágyút öntött. Csak egyszerre tizenhat darabot vittek az ő kezéből Bemhez.
 Az ágyúk öntése igen sajátságos, mert azon ágyúk, készen kifúrva ömlenek, és a második lövésre, Bem állítása szerint is, a legjobbak. Bem után Áron méltó figyelmet érdemel Erdélyben.
 Ha Gábor Áron mint tábornok tette volna, amit tett, bizonnyal bírná már az ezüstérdemjelt. Azért mi őt, az egyszerű székelyt, mint szabadságháborúnk kijelöltjét, ajánljuk az illetők figyelmébe.
Cikkek a forradalom évéből/Esti Lapok, 1849. március 17.

A bodvaji kohót az osztrák hadsereg 1848 decemberében feldúlta, ezért Gábor Áron Kézdivásárhelyen folytatta az ágyúöntést, Túróczi Mózes rézműves műhelyében. A tüzéreket is ő képezte ki, főleg kézdivásárhelyi diákok közül.

 1849. március 24-én Bem József tüzér őrnagynak nevezte ki. Májusban Debrecenbe, a kormány székhelyére küldték, ahol Kossuth Lajos a székelyföldi hadigyárak igazgatójának nevezte ki, a kézdivásárhelyi gyárnak pedig hatvanezer forintos segélyt utaltak ki.

Gábor összesen 93 ágyút öntött (bár a számot illetően nem egyeznek a különböző források).

 Gábor Áron a kökösi csatában, a háromszéki önvédelmi erők és az orosz cár csapatai közti tüzérségi összecsapásban vesztette életét, amikor bal mellén hatfontos ágyúgolyó találta el. Testét először Uzonban hantolták át, a harcok végén került a közeli Eresztevénybe. A református templom kertjében van végső nyughelye.

 Felesége Velcsuj Jusztina Jókai Mór szerint román volt, Egyed Ákos kutatásai szerint azonban moldvai magyar, akit Gábor akkor ismerhetett meg, amikor moldvai bojárok uradalmaiban dolgozott gépészként. Gábor Áron halála után Istók Andráshoz ment feleségül Bereckben. A szájhagyomány szerint segített az ágyúöntésben, sőt a csatákba is elkísérte férjét, és jelen volt halálakor is.

 A Gábor Áron-ágyú
 A Gábor Áron gyártotta ágyúk közül egyetlenegy maradt fenn. 1906-ban találtak rá, amikor a kézdivásárhelyi Rudolf Kórház udvarán csatornázási munkákat végeztek. Az ágyút a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban állították ki. Amikor azonban Bukarestben 1972-ben felállították a Nemzeti Történelmi Múzeumot, az ágyút elkobozták. 1980 körül még megtekinthető volt, elbeszélések szerint felirata ez volt: „Az 1848-as román forradalomban használt ágyú”. Később raktárba került, a sepsiszentgyörgyi muzeológusok 1990 óta többször is éppen erre hivatkozva kérték vissza az ágyút, de mindig kitérő választ kaptak. "A fővárosiak attól tartottak, hogy precedenst teremtenek, megindul a lavina, és az ország minden múzeuma visszakéri az elkobzott tárgyakat" – magyarázta Cserey Zoltán 2006-ban. A történész elmondta: sokan azért látogatják a sepsiszentgyörgyi múzeumot, hogy megnézzék a Gábor Áron-féle híres ágyút. Ha az eredeti nem is, két másolat megtekinthető a megye múzeumaiban, egyik Sepsiszentgyörgyön, a másik Kézdivásárhelyen. A céhes város fémiparral foglalkozó kisipari szövetkezetének mesterei az eredetiről vett pontos méretek után, az akkor használt, több mint százéves technológiával készítettek egy másolatot, majd miután az eredetit elvitték, a sepsiszentgyörgyi múzeumnak is öntöttek egy hasonlót.