| Bölöni László (1953) |
Bölöni László labdarúgó, edző, Marosvásárhelyen született. Gyermekkorát Dicsőszentmártonban töltötte. Labdarúgó pályafutását 1967-ben kezdte a városi Chimica Târnăveni csapatban, ahol 1969-ig játszott. Tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben végezte, fogorvosi szakon. Még tizennyolc éves sem volt, amikor 1971-ben bemutatkozott a marosvásárhelyi csapatban. Az első két meccsen negyedórát kapott, a harmadikon már róla beszélt mindenki. Annak a kilencven percnek kitágította a határait, önmagán túlmutatva jelezte, fénylő csillag mutatkozott be a román első osztályban. 1-0-ra nyert az ASA, Bölöni László harminc méterről hatalmas gólt rúgott. Akik látták, úgy emlékeznek vissza, hogy már azon a meccsen megmutatta mindazt, ami később is olyan jellemző volt rá. Küzdeni akarás, pontosság, alázat, példamutatás, irányítókészség. 1984-ig maradt az ASA Marosvásárhely csapatában, utána áthelyezték a FC Steaua Bukaresthez. A román futballválogatottban 108-szor szerepelt, 23-szor volt a válogatott csapatkapitánya és 25 gólt lőtt. 1977-ben és 1983-ban ő lett a legjobb román labdarúgó. A Steaua-val BEK és szuperkupát nyert, így Puskáson kívül Bölöni az egyetlen magyar, aki BEK-et nyert. Bölönit kiváló teljesítménye ellenére sem ismerték el igazán. Valami kivetnivalót mindig találtak a játékában. Hol azt vetették a szemére, nem elég technikás, hol azt, nem tud cselezni, jóllehet ha virtuóz megoldásokat kellett alkalmazni, arra is képes volt. Játékintelligenciája nem egyszerűen átlag feletti volt, hanem hozzá lehetett és lehet mérni manapság is az egész román futballt. Ha nem ment neki, akkor is foggal körömmel küzdött, nem ismert elveszített meccset. A Steauában kilencvenhét meccsen huszonnégy gólt szerzett. Pályafutása végén Nancyba került, a francia városban kezdte edzői pályafutását is. Ott érte élete fájó csalódása is, a 1990-es világbajnokságra kijutó román csapat összeállításakor nem merült fel a neve, pedig lehet, hogy harminchét évesen ott kellett volna elbúcsúztatni. Így emlékszik vissza: "Nem voltam rossz formában, a huszonkettes keretben ott lehettem volna, de akkor fellángoltak a kisebbség elleni érzések, a vásárhelyi események ismertek. Az egyik román politikus azt mondta, ha Bölöni Lászlót meghívják a válogatottba, akkor hívják meg Tőkés Lászlót is. Jenei nem mert vállalni." Nancyból a román válogatott kispadjára tért vissza, egy kicsit talán megrészegítette a feladat, hiszen Jenei helyét kellett elfoglalnia. A 2002-es világbajnokság selejtezőit vele kezdte el a csapat, 2001 nyarán Románia 2-0-ra legyőzte a titkon még reménykedő magyar csapatot, Bölöni pedig erre a mérkőzésre a legbüszkébb. A találkozó előtt kölcsönös fenyegetőzés volt mindkét oldalról, házégetéstől gyilkosságig minden felmerült. Mégsem volt maradása, 2001 nyarán elfogadta a Lisszabon felkérését, ekkor már Románia pótselejtezős helyét nem fenyegette veszély, ezért szerződött el, bár felesége meggyőző erejének is komoly szerepe volt. (Románia a pótselejtezőn végül elbukott Szlovénia ellen.) A Sporting akkor már évek óta a két nagy csapat mögé szorult. Bölöni érkezése után bajnokságot és kupát nyertek, Bölöni pedig bevetett egy azóta csodált újoncot, Cristiano Ronaldót, aki jelenleg Európa legjobban jegyzett játékosa. 2003-ban a francia Rennes ajánlatát fogadta el, a csapattal a negyedik helyre lépett előre, ami akkor klubrekordnak számított, az UEFA-kupában kiverték a spanyol Osasunát, és bekerültek a csoportkörbe. A szurkolók áhítattal beszéltek róla. A Monacónál életében először kudarcot vallott 2006-ban, utána megkeresték a magyar szövetség vezetői, de puhatolózó tárgyalásoknál tovább nem jutottak. Bölönit nagyon sértette, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazás nem hozott eredményt. Dühében románul válaszolt magyar újságíróknak. Az is sértette az önérzetét, hogy többször bozgornak szólították, és külön kérte, hogy a nevéről ne tüntessék el a pontokat, mert őt nem úgy hívják. 2007. április 6-án másfél évre az Al Nasr Dubai csapatához szerződött. A 2008-2009-es idényt Belgiumban, a BL-résztvevő Standard Liege kispadján kezdte. |









































Bölöni László labdarúgó, edző, Marosvásárhelyen született.