| Baróti Szabó Dávid (1739 - 1819) |
 Baróti Szabó Dávid költő és nyelvújító, jezsuita, később világi pap és tanár. Az alapvető képzés (rétori osztály) elvégezése után, 1757. november 30-án belépett a jezsuita rendbe (Jézus Társasága). Újoncéveit (noviciátus) Trencsénben végezte, majd 1759 és 1760-ban latin és ógörög nyelvtudását fejlesztette tovább, hogy majd Székesfehérvárott a gimnázium első osztályának tanára legyen. 1760 és 1763 között filozófiát hallgatott Nagyszombatban a jezsuiták híres egyetemén. 1763–64-ben, Kolozsvárott a gimnázium második osztályában tanított és a papnevelő intézet (szeminarium) felügyelője volt. 1764–65-ben a költészet tanára Egerben, valamint a tanulók vasárnapi hitszónoka. Teológiai tanulmányait 1765 és 1770 között végzi Kassán, amelynek végén pappá szentelték. 1770–71-ben a nagyváradi gimnáziumban a költészet- és szónoklattan tanára, a tanulók congregatiójának igazgatója, és a rendház történetirója. 1772–73-ban Besztercebányán töltötte a harmadik próbaévet. Ebben az évben tiltották be a jezsuita rendet, amit követően Baróti Szabó Dávidot, mint az esztergomi főegyházmegyébe osztott papot ideiglenesen Komáromba a szónoklatam tanítására rendelték. 1777-ben Kassára nevezték ki a felső osztályok tanitására. Ebben az állásában 1799-ig maradt; ekkor nyugállományba vonult. Irodalmi törekvéseinek jutalmaképpen Ferenc királytól 600 forintnyi nyugdíjat kapott és egykori tanítványa, györkényi Pyber Benedekhez, régi barátja és pártfogója P. Ferencz, Komárom vármegye főjegyzője fiához költözött Virtre, ahol élete utolsó két évtizedét töltötte. Irodalmi tevékenysége Társ volt a kassai Magyar Museum kiadásában, amelynek nyolc negyedében (1788–1792 között) számos verse mellett szemelvényeket közölt Milton Elvesztett paradicsomából, Vergilius első eklogáját, valamint egy alexandrinekben irt epistolát Batsányihoz (II. 135–37.), amelyet azonban munkái későbbi kiadásaiba nem vett fel. Több verse jelent meg a Magyar Hírmondóban (1781–1782, 1792–94.) |
