| Bolyai János (1802 - 1860) |
 Apai ágon Bolyai Bolyai Gáspár és Pávai Vajna Krisztina révén magyar-székely, anyai ágon pedig Árkosi Benkő József és Bachmann Júlia által magyar-szász származású. Kolozsváron született, Erdélyben az akkori Ausztria-Magyarország területén. Szülőháza ma is látható, pár lépésre a város főterétől. Korán megmutatkozó egészen rendkívüli tehetségének különleges nevelést kívánó kimüvelésében Családja volt az első iskola. Édesapja és édesanyja, Bolyai FaArkas Bolyai Farkasné Benkő Zsuzsanna egyaránt rendkívüli értékekkel gazdagították pici korától. Atyjához különleges kapcsolat fűzte. 13 éves korában édesapja, Bolyai Farkas segítségével már a matematikai analízisben is otthonosan mozgott. Mindvégig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel viseltetett iránta, és levelezéseik tanúsága szerint két nagyszerű tudományos szellem vitatkozott egymással egyben támogatva, segítve egymást. 1833-ban betegen kérte nyugdíjazását (valószínűleg maláriában szenvedett), amit azzal a kikötéssel kapott meg, hogy bármikor visszatérhet munkájához. 1846-ban Marosvásárhelyen telepedett le, ahol teljesen visszavonultan élt, sajnos a tudománytól is. Hagyatéka így is óriási, felbecsülhetetlen érték az utókor számára. A híres Bolyai kéziratgyűjteményben az apától, Bolyai Farkastól 6 ezer oldalnyi, a fiától, Bolyai Jánostól 14 ezer oldalnyi munka maradt fent. A gyűjtemény a Bolyai-Teleki könyvtárban található Marosvásárhelyen.A bécsi hadmérnöki egyetemen tanult (1818–1822), amelyet kitűnő eredménnyel végzett el. 21 éves korában már hadnagy, 22 évesen főhadnagy és 24 éves korában mérnökkari százados lett. Sokoldalú tehetség volt. Virtuóz hegedűsként és nagyszerű vívóként egyaránt jeleskedett. Több tudománytörténeti forrás is mint híres, sőt hírhedt párbajhőst tartja számon, újabban azonban ezeket nem tartjuk hitelesnek. 1820 és 1823 között dolgozta ki és írta meg korszakalkotó felfedezését: a nemeuklideszi geometriáját, amelyet abszolút, illetve hiperbolikus geometriának neveztek neves kortársai. Ő maga így fogalmazta meg felfedezését, melyet apjának írt egy levelében: „semmiből egy új, más világot teremtettem” (1823). Tudományos felfedezése 1832-ben Appendix címen apja Tentamen-je első kötetének függelékeként jelent meg, melyet francia és német nyelvre fordítottak le. A szakirodalom Bolyai-Lobacsevszkij-féle geometriának nevezi a párhuzamossági axióma tagadásán alapuló geometriákat. Az orosz Nyikolaj Ivanovics Lobacsevszkij ugyanis Bolyaitól függetlenül jutott ugyanerre a felfedezésre. A róluk sokáig folytatott elsőbbségi vita azonban nemcsak ezért nem dönthető el, hanem mert Bolyai a hiperbolikus geometriánál általánosabb abszolút geometriai vizsgálatokat is folytatott, míg Lobacsevszkij – némileg előbb ugyan, mint Bolyai – pusztán hiperbolikus geometriával foglalkozott. Bolyai nagy vágya, hogy a kor leghíresebb matematikusának, Gaussnak a tanítványa legyen, sohasem teljesülhetett (Bolyai Farkas levélben kérte erre Gausst, az azonban nem válaszolt). A sors kiszámíthatatlansága folytán pedig éppen Gauss ejtette az első és sohasem gyógyuló sebet a fiatal Bolyai Jánoson. Apja ugyanis neki küldte el – fia kérésére – az Appendixben leírt nagy felfedezését (1831). Gauss nagyon szűkszavú volt a dicsérettel. Ami a legfájóbb volt, azt közölte a levelében, hogy ha megdicsérné Bolyait, akkor önmagát dicsérné, mivel ő is erre a felismerésre jutott, de nem volt bátorsága azt papírra vetni. Gauss fennmaradt feljegyzéseiből nem igazán derül ki, pontosan meddig jutott a téma kidolgozásában, milyen igazságokat sejtett csupán, és melyeket bizonyított. A komplex számokról írott műve, a Responsio (1837) sem aratott nagy sikert. Ő határozta meg az álprím számokat (341), amelyek főként a 20. században kerültek előtérbe a kriptográfia területén. Kortársai nem értették és nem tudták felbecsülni a zseni igazi nagyságát. Mint a legtöbb géniusz, végtelenül magányos maradt. Megbízatásokat alig kapott (osztrák katonatisztként könyvelték el), pedig mindig készen állott szűkebb pátriáját szolgálni. Erre példa a Maros-gát és -malom megerősítési tervének két nap alatt történt beadása, pedig ezt már betegen végezte el (1850). 1860. január 27-én, Marosvásárhelyt halt meg. Négy gyermeket hagyott maga után. |
