| Sípálya épülne a Gyilkos-tónál |
|
A sípálya-építési tervben érintett Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park tudományos tanácsa és a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szerint egyrészt a beruházásra kiválasztott terület szigorú természetvédelem alatt áll, és Natura 2000-es övezetben található, másrészt az önkormányzat által rendelt környezeti jelentésből – amit az Ecologic Consulting Kft. készített el – kiderült, hogy a sípálya kiépítése nem engedélyezhető, mivel jelentős lenne a környezetromboló hatása. Ezzel szemben Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere azzal érvel a beruházás mellett, hogy a terület a legalkalmasabb sípálya létrehozására, mert ott korábban is működött sípálya. Évtizedekkel ezelőtt ott országos síbajnokságokat rendeztek. A Krónika által idézet városvezető elmondta, hogy a sípálya nyomvonalán jelenleg olyan környezetkárosító fakitermelés zajlik, amelyet a korszerű sportlétesítmény soha nem okozna. A városnak 700 ezer lej (52,5 millió forint) áll rendelkezésére a Gyilkos-tó turisztikai beruházásainak előkészítésére, az ottani üdülőtelep fejlesztésére és a sípálya kiépítésére. A sípályát is magában foglaló tervek megvalósítása összesen elérheti 15 millió eurót (mintegy 4,8 milliárd forint).
Hozzászólás (1)
Szóljon hozzá! |









































( már nem vagyok biztos a témában ,de utána nézhetnek a jogtanácsosok
) A park szabályzatában van egy olyan paragrafus ……. Amennyiben
bizonyos munkálatok ,építkezések hozzá járulnak az ottani lakosság !
! ! gazdasági ,életszínvonalának javításához(Kis-Békás fele az a sok panzió A szorosban a rengeteg bodé ! ! ) ebben az esetben
kötelesek bele egyezni a munkálatokba.... Élő példa Szlovákia a
Magas-Tártra egész területe több évtizede Nemzeti Park ,rengeteg
felvonó van Csorba-tónál több ,ugrósánc Tátra Lomnic több felvonó A
Szlovák Paradicsomban 100 Km felett a sífelvonók hossza Ott vannak az
Alpok Majdnem egész területük Nemzeti Park Hatalmas építkezések 3500
m felett kílátok ,felvonók. Bulgária Rila hegység 2000 m nél hosszab felvonók ( Bucegi) Sinaja ,Busteni EZEK IS MIND Nemzeti Parkok Romániában ! ! ott egy az érdek , nincs politikai CSATÁROZÁS .Lehet sok a tervezett felvonó a
Gy-tóhoz Véleményem szerint meglehetne felezni kettő elég lenne Már a
Nagy Cohárdon (1507 m ) volt 1990-91 ig és erre a célra volt kitakarítva Pongrácz tető csak 1252 m . Ennél
ideálisabb hely nincs, ( Kis –Cohárdot nem bevonni ,vendéglőket mellőzni ,esetleg forrótea ,kávé kiszolgálásáig ) nem kell Kupás völgye fele kacsintani ,nagyon távol van a forgalomtól Ott igen kellene tarvágást csinálni ami káros Újra gondolva áttervezve kis jó akarattal meg
lehet valósítani MINDEN POLITIKAI kicsinyességet félretéve
Ennél jobb hely nincs Ami védendő és ritka flóra-fauna van az mind
a Kis-Cohárdon található Boldogasszony papucsa, Henye boroszlán
több fajta nőszirom és sok más ,nem kellene POLITIKÁT bele vinni csak is hozzáértő semleges ( Gyergyóhoz –Gyilkos-tóhoz közel álló, vonzódó )szakemberek véleményére kell alapozni
A Gyilkos-tónak a téli varázsához hozzátartozik a sízés ami nagyon fellendítené a forgalmat Még én is síztem április végén egészen a Turistaszállóig 90- években nagyon jó hóviszonyok mellett felvonó nélkül is Mit megért egy tavaszi sízés a hóvirágokkal tarkított pályán korán reggel Összekötve egy délutáni-esti sörözéssel A menedék házban ( nem a pályán ) üdv Kémenes Árpád