| Borvízkút Csíkszereda központjában |
Nyárára borvízkútból folyó vízzel csillapíthatják szomjukat a környék lakói és az átutazók. Legalábbis ezt reméli Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, aki azt is elmondta, hogy még idén próbafúrásokat végeznek a Szabadság téren.Csíkszereda főterén az 1960-as években édes vizű forrás hűsítette a városközpont levegőjét – mondta Antal Attila alpolgármester, aki szerint régi feljegyzések számolnak be az itt elidőző, szomjukat oltó emberekről. Hozzáfűzte: a városközpontban csorgóként kiképzett vízlelőhelyről egy fotó került a birtokunkba, ez szolgált kiindulópontként az új borvízkutak feltárására. A Szabadság tér felújítására az Európai Unió Regionális Operatív Programjának keretében nyert jelentős támogatást a városvezetés, az ivókút kialakítása azonban nem része az uniós pályázatnak, ennek munkálatait a város finanszírozza. – Szeretnénk még a tél beállta előtt elkezdeni a próbafúrásokat, remélhetőleg több próbálkozás után sikerrel járunk – biztat Antal Attila. – A kút látványtervei két változatban készültek el, és annak függvényében döntenek majd egyik vagy másik mellett, hogy ásványvíz vagy édes vizű forrás tör-e fel majd a földből. Így borvízházat, avagy a Vár térihez hasonló ivókutat tervez a városvezetés Csíkszereda központjába. Szóljon hozzá! |









































Nyárára borvízkútból folyó vízzel csillapíthatják szomjukat a környék lakói és az átutazók. Legalábbis ezt reméli Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere, aki azt is elmondta, hogy még idén próbafúrásokat végeznek a Szabadság téren.