|
|
|
Mégsem lesz Krisztus kilátó a Gordon tetőn? |
 Leállították a Farkaslaka feletti Gordon tetőn épülő Krisztus kilátó munkálatait, ugyanis a Hargita megyei illetékes hatóság szerint az építtető alapítvány nem rendelkezik az összes szükséges iratokkal. Az ellenőrzés során a szervezet illetékesei csupán egy urbanisztikai bizonylatot tudtak felmutatni, a mulasztásért büntető jegyzőkönyvet állítottak ki, amelyben az áll, hogy le kell állítani a munkálatokat, az építkezést pedig csak törvényes keretek között lehet folytatni. Így pedig megtörténhet, hogy nem készül el a szobor, a tervezett átadási határidőre. Az alkotás hírére több internetes portálon is vita alakult ki, sokan ízléstelennek találják a szobrot, amely véleményük szerint egyáltalán nem illik bele a környezetbe. Farkaslaka polgármestere, Albert Mátyás, támogatja a kilátó ügyét. Részben ő is egyetért a szakmai véleményezéssel, ugyanakkor látja az építmény turisztikai potenciálját.
|
|
Biztató üdvözlettel Budapestről