| Megoszló vélemények a farkaslaki Jézus kilátóról |
|
A költségeket közadakozásból, főként farkaslaki vállalkozók hozzájárulásával fedezik, a Gordon tejfeldolgozó vállalat tulajdonosi köre pedig ötvenezer euróval járult hozzá a megvalósításhoz. A látványtervet és makettet Zavaczky Walter készítette. Szerinte alkotása „szép, és így beleilleszkedik a tájba is”. Internetes portálokon hatalmas vihart kavart a szobor-kilátó terve, a legtöbb – igaz, névtelen – véleményező kifogásolja, giccsesnek, értéktelennek tartja az alkotást. „A székelyföldi igénytelenség újabb mintapéldánya”, „A szemközti domboldalra építsünk egy kis Eiffel-tornyot, hogy jobban lássunk a mennyország felé”, „Lassan olyanok leszünk, mint Észak-Korea: pénz nincs másra, csak szobrokra meg személyi kultuszra”, „Szerintem még egy átjátszó antennával meg is fejelhetnénk a meghirdetett magasságát, azon keresztül kürtölhetnénk az éterben még távolabbra a székely bunkóságot”, „Újabb emlékmű az emberi butaságnak és ízléstelenségnek”, „Sajnos saját kezünkkel tesszük tönkre gyönyörű tájainkat. Remélem, elegen vagyunk, hogy megakadályozzuk ennek a förtelmes giccsnek a megépülését” – olvasható a világhálón. Farkaslakán sincs egyetértés a kilátóval kapcsolatban: egyesek alig várják, hogy megépüljön, mások pedig a fejüket fogják, attól tartva, az alkotás tájromboló lesz, ráadásul semmibe veszi a jézusi gondolatot is – neve felvállalásától, a nyilatkozástól viszont mindenki ódzkodik. Többen azt is kifogásolják, egy vagyonba kerül a grandiózus terv kivitelezése, s közben a helyi iskola pénzt gyűjt az udvar leaszfaltozására, a diákok pedig még mindig favécén végzik dolgukat. Szakmai vélemények Sánta Csaba szovátai szobrászművész: „Egy ilyen nagy horderejű kérdésben az lett volna a minimum, ha megpályáztatják a témát, lássuk, kinek mi az elképzelése. Nem ártott volna művészettörténetből levizsgáztatni a megrendelőket, akiket ugyan a jó szándék vezérel, ám nem biztos, tudják, miről szól a monumentális szobrászat. Én eddig csak a látványterveket láttam, a művet nem, úgyhogy nem is véleményezném. Azt azonban fenntartom, hogy sok-sok ötletet meg kellett volna nézni, csodálkozom, hogy egyáltalán neki mertek fogni egy ilyen munkának. Helyi, nem budapesti szakemberek kellett volna véleményezzék a kérdést, dr. Kolozsi Tibor, Bocskai Vince, sokan mások. Körül kellett volna nézni, máshol hogyan oldották meg, hogyan illeszkedik a tájba egy ilyen gigantikus Jézus-szobor. Nem szeretnék elhamarkodott véleményt mondani, csak attól tartok, nehogy fogjuk a fejünket, miután elkészül…” Kubanek László székelyudvarhelyi belsőépítész, designer: „Nem a formával van a baj, nekem inkább a szerkezet nem tetszik. A kilátó tervei erőltetik a székely kopjafás motívumokat. Az anyaga sem tetszik, az hogy acélból, inoxból készül. Rézlemezekből sokkal szebben meg lehetett volna oldani, hisz azok fél év alatt besötétednek, patinát kapnak. Azonban a történelem bebizonyította az Eiffel-torony esetében is, hogy felállításakor sokan azt mondták, elrondítja a városképet, most pedig annak szimbóluma lett”. Jakab Csaba egyetemi docens, építőművész-iparművész „Szóra sem érdemes, annyira botrányos az egész…” Forrás: Hargita Népe
Hozzászólás (1)
Szóljon hozzá! |









































Szakmai szempontból támadják építészek, geológusok, közgazdászok, hogy egy római katolikus közösség egy Krisztus szobrot állítson a Gordon tetőn. Hol voltak a kifinomult ízlésükkel, amikor engedélyezték/tűrték Székelyudvarhelyen a Szent Imre utcában a táj idegen, behemót szálloda és étterem, vagy Szombatfalván a Templom utca fölött egy szélmalom építését? Kíváncsi vagyok a jeles szakemberek véleményére! Tisztelettel:Schubert Gyula, Budapest.